Egy másik élet 11 hónap távlatából

Talán azt mondhatom, hogy túl vagyunk a nehezén. Elmúlt a sokk, felfogtuk a felfoghatatlant, megéltük és túléltük az első igazi nehézségeket az új életünkben. Felcsillant a remény sugár.

A jövőbe reménnyel tekintek, a múltba tisztelettel, de közben megmaradok a jelenben

Amikor Biával a tündérmese életünket éltük, nagyon ritkán tekintettem vissza a múltra, de amikor tettem, inkább mintha egy nehéz kőre néztem volna, amit végre letettem, hátra hagytam és végre megkönnyebbültem. A jelent mindig meg tudtam élni és elégedettség, boldogság és mérhetetlen szeretet fogott el, amikor a feleségemre vagy a lányaimra néztem. Végül sokat ábrándoztam a jövőben is, tele tervekkel, álmokkal.

Amikor Bia meghalt, a jelenem és jövőm teljesen összeomlott. A jelent nem akartam megélni, nem voltam képes rá, hogy belepillantsak egy olyan létezésbe, ahol ő már fizikailag nincs mellettünk. A jövő amit pedig elképzeltem véget ért. Minden tervem és álmom arról szólt, hogy felépítsek egy csodálatos, szabad életet, ahol a lányainkat neveljük, kirándulunk a hétvégéken, közösen felfedezzük a világot, karöltve veszünk részt az összes ovis, iskolás programon, amiből soha egyet sem hagyunk ki, táncolunk a lányaink esküvőjén, ünnepeljük az unokáinkat és békésen, szeretetben, együtt megöregszünk. Hogyan lehetne tovább élni ezt az életet nélküle? Lehetetlen. Gondoltam elsőre. Így inkább maradtam is a némi megnyugvást jelentő múltban. Vártam hátha visszatér az az élet, valahogy, valami csoda folytán.

Ahogy teltek a hónapok és kezdtem a kezdeti sokkból kicsit tisztábban látni, tudatos lettem arra, hogy az élet körülöttem nem állt meg. De hogyan? Hisz az én életem megállt, hogyan mehet mégis minden ugyanúgy tovább, mintha misem történt volna? Elkezdtem figyelni a környezetem és egyszer csak észrevettem egy csodálatos fényt és boldogságot. Ültem a kanapén és azt láttam, hogy a két kislányunk önfeledten és boldogan játszanak, közben kiabálnak, hogy "Apa nééézd, Apa nééézd," Elmosolyodtam rajtuk, hihetetlen büszkeség öntött el és beindultak az agytekervényeim.

Biával előre szépen elterveztük, hogy szeretnénk szülők lenni és azt is tudtuk, hogy 2 gyermeket szeretnénk vállalni. Mérhetetlen nagy szeretettel vártuk őket és amikor megszülettek, az volt életünk fénypontja. Mint általában minden jóra való szülő, mi is elképzeltük azt, hogy milyen csodás életet fogunk nekik biztosítani. Mindig ott leszünk nekik, mindenben számíthatnak ránk, megmutatjuk nekik a világot, sorolhatnám. Változott ebben az elképzelésben valami? Igen, hiszen Bia elment. Szeretném, hogy itt legyen, de ez sajnos nem így működik. Akkor egy kicsit megvizsgálom a helyzetet kívülről. Kell, hogy emiatt bármi is változzon a gyerekek életével való terveinkben? De hiszen miért is kellene bárminek változnia?! Ekkor egy nagyon erős érzés fogodt el ami egy gondolattal párosult.

"Bia azért választott engem párjául, mert tudta, hogy mindegy mit hoz az élet, mindig számíthat rám, mert teljes szívemből szeretem őt. A lányaim is mindig számíthatnak rám hiszen őket is mindennél jobban szeretem."

De hiszen akkor ez az a pillanat, ez az a helyzet, amikor megmutathatom, hogy okkal választottak engem. Megmutathatom, hogy rám tényleg számíthatnak és nem hagyom őket cserben soha. Rájöttem arra, hogy rengeteg erőt tudok meríteni abból, hogy sem Biát nem szeretném cserben hagyni, szeretném, hogy oda fentről büszkeséggel nézhessen le rám és a lányok is számítanak rám. Nekem mostmár kétszer akkora felelősségem van abban, hogy megteremtsem a lányoknak azt a csodálatos életet, amit mindig is szerettünk volna. Ha van túlvilág, én hiszek benne, akkor az életem végén úgy szeretnék átmenni, hogy Bia szembe jöhessen velem és azt mondja. "Büszke vagyok Rád, megcsináltad."

Ez az egy gondolat, úgy vágott mellbe, mint egy gyorsvonat. Észhez térített és talpra állított és végre meg mertem érkezni a jelenbe. A jelenből immár más szemszögből vizsgálhattam meg a múltat és a jövőt.

A múlt, az előző élet, mi elveszett, a fájdalomból lassacskán átalakul egy gyönyörű emlékké. Egy olyan gyönyörű élet emlékévé, melyet én 10 évig tudhattam magamávé és melyet sajnos sokan egy élet alatt sem tapasztalhatnak meg. Egy olyan igaz szerelem és szeretet érzését, amikor a kettőből egy lesz, eggyé olvad a lelketek. Amikor 10 év alatt éltetek meg annyit, amennyit a legtöbben 100 év alatt sem. Ez az élet a miénk volt és a miénk marad örökre míg világ a világ. Hála van bennem, amiért Bia nekem adta meg azt a lehetőséget, hogy az élete része lehetek, amíg ezen a Földön járt és hálás vagyok azért is, hogy olyan emberré válhattam mellette, akit előtte el sem tudtam képzelni. Felkészített arra, hogy megálljam a helyem az életem hátralévő részében.

A jövő, egy új élet vagy ahogy elneveztem, egy másik élet. Azon kevesek közé tartozom, akik megtapasztalhatták a reinkarnációt, méghozzá úgy, hogy egy felnőtt testébe születhettem újra és magammal hozhadtam az előző életem összes tudását és tapasztalatát. Persze mielőtt, összeesküvés elméletet indítok itt el, valójában nem ez történt. De pontosan így érzem magam. Itt állok teljesen lecsupaszítva, mint egy újszülött, de mégis már Apa vagyok, 34 évnyi élet tapasztalatot kaptam ajándékba és előttem áll egy egész élet. Te mit kezdenél egy ilyen állapottal?

Én fejest ugrok, padló gázzal megyek neki a milliónyi tervemnek és eközben minden egyes napot örömmel és hálával a szívemben élek meg.